9. deo - Jutarnja potraga za odećom
SR
HU
9. fejezet - Hajnali ruhaszemle
Borzalmas hétfő volt. Az iskolában délelőtti váltás. Az első óra fél nyolckor kezdődik. Lénát ilyenkor alig lehet kikönyörögni az ágyból. De ma, ma valami máshogyan történt. Már kezdett világosodni, és a sewhill-i kismadarak csip-csirip koncertet tartottak a fák lombjai között, amikor Léna egyszercsak hajnali öt órakor olyan frissen ugrott ki az ágyból, mint még soha.
Elsőre a vadiúj pöttyös szoknyáját pillantotta meg, amely az íróasztalához tartozó széken várta őt. A látvány teljesen felvidította. Gyorsan megmosdott, hogy mégfrissebb legyen, és már öltötte is magára a kicsi szoknyát, a haját pedig vadiúj hajgumijával kötötte lófarokba. Majd a tükör elé lépett, amelyben tetőtől talpig látta magát. A nagy régi stílusú tükör egy kicsi szekrénykéhez volt erősítve, amelyben Léna a kincseit tartotta.
Percekig nézegette magát és billegett a szoknyájában, amikor is észrevette, hogy a szivecskés pizsi felsőt is át kellene cserélni. No, de milyen felső rész mutatna ezzel a szoknyával jól? A ruhásszekrényéből szinte minden felső részt, az ágyra dobott, hogy jobban lássa mi a választék.
Barna, testhezálló, rövid ujjú, kereknyakú- Kékkel? -Ááá, nem.
Piros, nyakánál fodros, ujjatlan - Kékkel? -Ááá, nem.
Narancssárga, rövid ujjú, széles, egyenes vonalú? - Ááá, ez nagyon nem.
Fehér, karcsúsított, rövid ujjú, v nyakkivágással? - Majdnem.
-Áhh, nincs egy normális göncöm sem- elégedetlenkedett Léna.
De volt valahol - jutott ekkor eszébe- egy fehér, elöl gombolós ujjatlan ingje, amelynek kicsi fodrok díszelegtek az újja hején, a nyakánál pedig nem volt gallér, hanem csak úgy egyszerűen be volt fejezve. Na, azt szerette volna most felvenni, de nem találta az ágyra kipakolt ruhakupac között. Már feltúrta az egészet, nem volt ott. Aztán megpróbálta nyugodtan egyesével átpakolni a felsőket az ágy egyik végéből a másikba. De a keresett blúz, így sem került elő. Benézett a szekrénybe is, hátha a vállfákon van, de nem volt. Léna hirtelen haragjában szana-szét dobálta a feslőket a szobában. Úrrá lett rajta a hiszti, és úgy döntött, hogy aznap nem megy iskolába.
A ruhaszemle alatt, rendesen elmúlt az idő. Már majdnem fél hét volt, amikor Lénát az anyukája reggelizni hívta. Látta rajta, hogy ideges, és kérte, hogy mesélje el mi a gondja, így korán reggel.
Léna reggelizés közben elmesélte, hogy nincs meg az ujjatlan fehér blúz, amit szeretne felvenni a vadiúj pöttyös szoknyájához. Majd két könnycsepp gurult végig az arcán, és pottyantak le a terítőre. És szipogva hozzátette, hogy ő így nem tud ma iskolába menni.
Mivel mosás és vasalás után a szekrénybe a saját ruháit Léna szokta bepakolni, ezért az anyukája sem tudta megmondani, hol lehet az elveszett ruhadarab. Viszont abban tudott neki segíteni, hogy hogyan tudná megtalálni.
-Figyelj csak Léna, van egy javaslatom. Miután megreggeliztél, menj be a szobádba, ülj le az ágyra, csukd be a szemed, és próbálj meg rá visszaemlékezni, hol láttad a fehér blúzodat legutoljára, mit csináltál vele, hova tetted le, mikor volt rajtad, aztán hova került. Próbáld csak ki, hátha előkerül.
Léna így is tett. Leült az ágyra a szétdobált ruhák közé. Becsukta a szemét. Egy pár másodpercig a madarak csiripelését hallotta, majd elképzelte, ahogy a kismadarak a kicsi csörükben odarepülnek elé a fehér blúzzal, mint a Hamupipőke rajzfilmben. Eszébe is jutott, hogy a múlt vasárnap délután a nagymamája ott volt náluk és segített a vasalásban. Ő pedig vasalás után összehajtogatta a ruhákat és a család minden tagjáét külön kupacba tette. Megjelent előtte a négy ruhadomb is: anya ruhái, apa ruhái, kisöcsi ruhái és a saját ruhái. Majd a saját ruháskupaca tetején ott volt a fehér blúz is. Ekkor már tudta biztosan, hogy ezt a ruhadarabot nem hajtogatta össze, hanem a vállfára akasztotta, mert nem szokta szeretni, ha egy ilyen blúzon, hajtás nyomok maradnak.
Léna sóhajtott egy nagyot, a szekrényhez ment, és reménykedve a vállfákat kezdte szép sorjában lapozgatni. Léna szekrényében sokfajta vállfa volt, amik sűrűn álltak egymás mellett. Eléggé tartkának, átláthatatlannak nézett ki. Az egyik fehér színű vállfán azt vette észre, hogy az egyik felén nincs semmi, a másik belső felén pedig ott lóg a keresett blúz. Szegény jól össze volt nyomva és meg is gyűrődött.
-Megvagy!- kiáltott fel nagy boldogan és már öltötte is magára. Elővett hozzá egy fehér bokáig érő zoknit, belebújt a fehér cipőjébe és mégiscsak elment az iskolába, hogy megmutathassa a többieknek a vadiúj kék alapon fehér pöttyös szoknyáját, amelynek a mintáját ő maga szabta ki, és a hozzá passzoló hajgumit, amit teljesen önállóan készített.