5. deo - San me muči
SR
Imala sam grozan san! Nakon jutarnje kafe i nakon dva sata još me uvek muči. Mada, za to vreme ljudi se već upuštaju u svoj posao, i ne razmišljaju o tome šta su sanjali, ili su već davno i zaboravili.
Ja ovo ne mogu da zaboravim. Ne izlazi mi iz glave ona velika sala, na čijem krovu kišne kapi sviraju klavir. Napolju pada kiša. Sva sreća, ja sam unutra, i ne znam ni kuda da gledam najpre. Oduševljena sam od textila koja su namotana na karton od jedan i po metara. Ovde ima jako puno textila. Ne, ne jako puno nego, neverovatno puno. Dokle mogu da pogledam, textil. A toj velikoj sali, kao da nikad nije kraj. Iznenadim se još kod ulaznih vrata, kakvu još nikada nisam videla. Još su i vrata i kvaka obložene textilom. A preko malih prozorčića se može proviriti u unutrašnji prostor.
Uzmem jednu kolicu za kupovinu. Ova nije ta mala, koja je u prodavnicama, nego je velika. U ovu textil salu, ne dolazi čovek samo za dva parčeta.
Krenem polako, da bi sve mogla dobro da pogledam. Podne daske škripe pod mojim nogama. Zid je od cigla, ofarban na belo, i pored zida su police od poda do plafona. Na jednom delu police textili su složeni po bojama. Ovi su svi jednobojni. Neki imaju mali ukras ili čipku, ali u istoj boji. Od gore kreću beli, pa ispod su žuti, nerandžasti, crveni… Izgleda kao kad otvoriš novi set bojice. A nee, ovde nemaš samo dvanaest boja, nego od toga mnogo-mnogo više. Predivno. Uzela sam od ovih nekoliko metara.
U sredini sale su police koje su od poda pa otprilike metar visoki, i četvorougaoni. Može se prići sa sve četiri strane. Tu su textili sa dezenima i šareni. Ne mogu da se odreknem, da ih ne pomazam sa vrhovima prstiju. Tako su fini mekani.
Pored ulaznih vrata stoji veliki krojački sto, s metarom i makazama. Baš je dugačka i široka. Materijal se može lepo raširiti na njemu. Ispod ima polica, na njima me čeka til u svakoj boji. Kupim par boja i od ovog. Napraviću veo. Baš bi bilo dobro i meni jedan takav sto. Pored stola su tri bureta, farbana na belo. Naravno sa puno textila. Oni te gledaju tako, da ne možeš izdržati, da ne kupiš neki metar i od njih. Naravno nisam izdržala.
Kada sam sve pažljivo pogledala pored ulaza, krenem malo dalje u prostoru. Ovde textili čekaju na klupama da ih neko odnese. Ovi su namotani na ravan karton, i stoje na kraćem delu kartona. Oni su elita, visoki kvalitet.
Kako sam ulazila sve dalje i dalje u salu, prodavačica je počela da me prati sa makazama, a jedna druga, je gurala kolicu za kupovinu, pošto sam je već nekoliko puta izgubila. Veliku kolicu sam međuvremeno uspela baš da napunim. Već bi bilo lakše da ja nosim textil kod kolice. Kada smo stigli do kraja sale - mogla bi da mislim da je ovde sada kraj, sve sam pogledala i sve sam pipnula - pojave se neka nova vrata.
Dve prodavačice stoje pored mene. Jedna sa leve strane, druga sa desne. Smeju se na mene, pa mi šapnu, da textile koja su iza vrata, neću ja da mazam, nego će oni mazati mene. Preko malih prozora koja su na vratima, vidim nekoliko dezena. Još više materijala, čiji su krajevi razmotani, da bi se moglo videti bolje dezeni. Prodavačice me pitaju, da li možemo da krenemo. Klimnem glavom, da možemo. Vrata se otvaraju, ja uzbudljivo čekam da bi mogla ući u drugu prostoriju. Već odprilike vidim, da su ovi oni slatki dezeni, fini-mekani, textili za decu, od kojih svako padne u nesvest. A tada, baš tada - katastrofa - probudim se na budilnik. Odjednom se nađem u sobi gde je mrak, ali još tražim kolicu koja je puna textila, koje sam izabrala. I bože moj, kakvi su bili ti dezeni u drugoj sali, već nikad neću saznati. Probam još malo da zatvorim oči, valjda će se vratiti slika, ali ne.
Nakon što sam došla sebi, i bilo mi je jasno, da nemam onu kolicu punih textila, i neće me maziti predivni textili, osetila sam želju da odem u pozamanteriju kod Bernia i da kupim barem tri dezena, i jednu sivkastobelu, od kojeg ću napraviti bluzu sa mašnom. A šta ću od ostala tri da napravim, još ne znam. Ali ovo neće biti veliki problem. Biće nešto i od njih. I kad sam već u prodavnici, odmah ću se setiti nečega, kada vidim materijal.
HU
5. Fejezet - Egy álom gyötör
Rémes álmom volt! Még most is a hatása alatt vagyok így a reggeli kávé után és két óra elteltével. Pedig ilyenkorra már az ember belemélyed a dolgába és nem foglalkozik azzal, hogy mit álmodott vagy már rég el is felejtette.
Én ezt nem tudom elfelejteni. Nem megy ki a fejemből az a hatalmas csarnok, amelynek a tetején hideg esőcseppek zongoráznak. Kint szakad az eső. Én szerencsére bent vagyok és azt sem tudom merre nézzek először. Szememet elkápráztatják a másfél méteres karton hengerre feltekert textíliák. Sok fajta textil van itt. Nem, nem is sok, hanem rengeteg. Ameddig a szemem ellát, textil. Az épületnek pedig mintha sosem lenne vége. Lefagytam még a bejárati ajtónál amelyhez foghatót még nem láttam. Még az ajtó és a kilincs is anyaggal van bevonva. A kis ablakokokon át pedig be lehet kukucskálni a belső térbe.
Elveszek egy bevásárlókocsit. Ez nem olyan mint ami a boltban van, hanem az a nagy fajta. Ebbe a textil csarnokba nem két kis darabkáért jön az ember.
Megindulok lassan, hogy mindent jól meg tudjak nézni. Talpam alatt nyikorgó padlódeszkák. A fehérre meszelt téglafalnál pedig a plafonig polcok. Az egyik ilyen polcsoron az anyagok színek szerint vannak rendezve. Ezek az egyszínűek. Esetleg van rajtuk valami díszítés vagy csipke, de az is a saját színében. Fentről indulnak a fehérek, majd alatta jönnek a sárgák, narancssárgák, pirosak… Mint amikor kinyitod a legújabb faszines készleted. De neem, itt nem csupán tizenkét színed van, hanem attól sokkal de sokkal több. Gyönyörűséges. A bevásárlókocsiban landolt egy pár méter.
A csarnok közepén derékig érő, kocka alakú polcos megoldás, amelyhez mind a négy oldaláról hozzáférsz. Itt vannak a mintás anyagok és a tarkák. Nem bírom megállni, hogy ne simítsam őket végig az ujjam hegyével. Olyan jó pihe - puhák.
A bejárati ajtó mellett van elhelyezve a szabóasztal, a méterrúddal és az ollóval. Persze jó széles és hosszú, hogy ne lógjon le róla az anyag amikor széttekerik. Az alatta levő polcokon pedig a tüllök hevernek, mindenféle színben. Veszek pár árnyalatot. Varrok belőle fátylat. Ahh, de jó lenne egy ilyen asztal nekem is. Az asztal mellett három darab fehérre festett hordó díszeleg. Persze tele textillel, és úgy bámulnak rád, hogy nem bírod ki, hogy ne vegyél azokból is. Persze nem bírtam ki.
Amikor mindent tüzetesen megnéztem a bejárat közelében, elindulok a tér távolabbi részébe. Itt az anyagok kis padocskákon várják, hogy valaki elvigye őket. Ezek a lapos kartonra vannak feltekerve és a rövidebb felükre állítva. Ők az elit, a magas minőség.
Így, hogy beljebb merészkedem, a kedves eladó is jön már utánam a textilvágó ollóval, és egy másikr a bevásárlókocsit húzza utánunk, mert már azt is pár helyen elhagytam. A nagy fém kocsit időközben sikerült színültig megpakolni. Már könnyebb lenne ha én viszegetném a kocsihoz anyagot. Amikor a hangár végéhez érünk - azt hinném, hogy ez így ennyi volt, mindent megnéztem és megsimogattam - egy ajtót pillantok meg.
A két kísérő eladó a két oldalamon áll és vigyorognak, majd megsúgják, hogy az ajtó mögött lévő textíliákat nem az én kezem fogja simogatni, hanem azok fognak simogatni engem. Az ajtó miniatűr ablakán keresztül látok pár mintát, még több anyag amelyeknek a vége lejjebb van tekerve, hogy jobban lehessen látni a mintát. Az eladók érdeklődve kérdezik, hogy mehetünk-e. Bólintok hogy igen. Az ajtó két szárnya nyílni kezd, én izgatottan várom, hogy beléphessek a térbe. Már nagyjából látom, hogy ezek it a cuki-mintás, pihe-puha lágyság gyerek textilek, amelyektől mindenki elolvad. De ekkor, pont ekkor - szörnyűség - felriadok az ébresztőórára. Hirtelen a sötét szobámban találom magam, de még keresem a kiválogatott textíliával megpakolt kocsimat, és úristen milyen minták voltak a másik teremben, sosem fogom megtudni. Próbálok még kicsit visszaaludni hátha visszajön a kép, de nem.
Miután észhez tértem és letisztáztam magamban, hogy nincs meg az egy bevásárló kocsi anyagom és nem fognak csodaszép mintás textilek simogatni, ellenállhatatlan vágyat éreztem ahhoz, hogy elmenjek a közeli kis anyagos boltba Bernihez és vegyek legalább három mintát, meg azt a szürkésfehéret, amiből a masnis blúz lesz. Azt, hogy a másik háromból mit fogok varrni még nem tudom. Viszont ez nem szokott problémát okozni. Majd lesz belőle valami. Amikor meg már bent vagyok a boltban, úgyis kitalálom, amint megpillantom az anyagot.